Év végén tartottuk meg az éves közgyűlést, ahol átbeszéltük a 2020-as év történéseit, megismertük az egyesület új tagjait, és kitekintettünk a 2021-es év terveire.

A közgyűlésen elhangzottak alapján 2021-ben az alábbiakra fókuszálunk.

🔸Szakmai találkozók létrehozása– Ennek eredményeképpen létre jött az Ombuds Világ eseménysorozatunk, amely 2021-ben 4 szakmai beszélgetésből tevődik össze a szervezeti ombuds tevékenység elterjesztése érdekében. Az eseményre itt lehet regisztrálni.

🔹Ombuds képzés– Az interaktív alapozó képzés célja az informális szisztematikus konfliktuskezelési módszertan, azaz a szervezeti ombuds tevékenység megismerése és az alapjainak elsajátítása. Ez különösen hasznos azok számáraakik a szervezetükben konfliktus megelőzése, kezelése és megoldása iránt érdeklődnek, függetlenül, hogy mediátorok, coachok, HR-esek, vagy vezetők. Jelentkezni itt lehet.

🔸Ombuds nap/Éves konferencia- október– 2018 óta rendezik meg az Ombuds napot világszerte, ahova mi is minden évben rácsatlakozunk. Így az idei évben is . A tavalyi sikeres esemény összefoglalója itt olvasható.

🔹Pilot ombuds program létrehozása egy szervezetben – Keressük azt a szervezetet, ahol létre tudunk hozni egy szervezeti ombuds irodát. Ha ismersz ilyet, akkor írj nekünk.

🔸Tudásmegosztás: Folyamatosan elérhetővé kívánjuk tenni az ombuds tevékenységgel kapcsolatos szakmai anyagokat, amik megértését példák bemutatásával is szeretnénk alátámasztani.

Ha szeretnél Te is az első hazai szervezeti ombuds közösség tagja lenni, akkor csatlakozz hozzánk. Tagsági jelentkezésről bővebben.